TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

A leggyakrabban előforduló sérülések síelők körében - 1. rész

A leggyakrabban előforduló sérülések síelők körében - 1. rész

A rekreációs jellegű síelés az egyik leggyakoribb téli sporttevékenység, melyet világszerte nagyságrendileg 200 millióan űznek. Az alpesi (lesikló) síelés ugyanakkor, mint minden más sport, magában hordozza a sérülés veszélyét. Ugyan a balesetek előfordulásának gyakorisága a 70-es évek óta folyamatos csökkenő tendenciát mutat (3,57 eset 1000 naponta), még a mai napig komoly veszélyforrást jelentenek.

Hajlamosító tényezők

A legjellemzőbb életkori előfordulás 40 és 50 év közé tehető. A kor előrehaladtával a neuromuszkuláris kapacitás, az izomtömeg, valamint a regenerációs képesség fokozatosan csökken, a kötőszövetek biomechanikai funkciói pedig romlanak. Mindemellett a sérülés gyakori oka a bevallottan veszélykereső viselkedés, a kockázatosabb manőverek kipróbálása, mely inkább a gyakorlottabb sportolókra jellemző. Ugyanakkor a balesetek sokkal gyakrabban fordulnak elő a kezdők körében.

A férfiaknál nagyobb számban jelentkeznek sérülések, mint a nők között. Kivételt képeznek a térdet érintő traumák, melyek a nőknél gyakoribb előfordulást mutatnak.

Megjelenési formák

A legtöbb sérülés az alsó végtagokat érinti (43-77%), ezt követik a felső végtagi (14%), valamint a nyak- és fejsérülések (13%). A lokalizáltabb testrészek közül a térd a legsérülékenyebb a maga 27-41%-val. Szintén magas előfordulást mutatnak a vállat, csuklót, kezet, illetve a bokát és a lábat érintő balesetek.

A fejsérülések nagy veszélyt hordoznak magukban, hiszen akár súlyos kimenetellel is végződhetnek. Számuk ugyanakkor meglehetősen lecsökkent a bukósisak használatának elterjedésével. A leggyakoribb megjelenési forma az agyrázkódás.

Ugyan a felső végtagot ért sérülések gyakoribbak a snowboardosok körében, ám nem elhanyagolható számban fordulnak elő síelés közben is. Megemlítendők itt a rotátor köpeny húzódások, szakadások, az elülső vállízületi diszlokációk, az acromioclavicularis ízület rándulása, valamint a proximalis humerus és clavicula törések. Ezek lehetnek direkt, vagy az abdukált, kirotált karra történő esés közbeni indirekt traumák. Az alkart érő sérülések ritkábbak, ám, a csukló és a kéz érintettsége kiemelkedő. Messze a leggyakoribb felső végtagi sérülés az ulnar collateral ligament (UCL) szakadás az I. metacarpophalangealis ízületben. Ez az úgynevezett skier’s thumb. A szalag a talajfogás közben eltávolított hüvelykujjra esés közben szakadhat el legkönnyebben. Mivel általában nem okoz komoly panaszt, és a sérült nem részesül orvosi ellátásban, a pontos számról csak becsléseink vannak.

Az alsó végtagi traumák közül a szalagszakadások a leggyakoribbak a maguk 10-33%-val. Ez elsősorban az MCL-t (medial collateral ligament) illetve az ACL-t (anterior cruciate ligament) érinti. Előfordulhatnak még kisebb számban tibia törések, gastrocnemius szakadások, valamint bokaízületi rándulások és törések is.

Az ACL sérülések teszik ki az alsó végtagi balesetek legjelentősebb részét. Ezek lehetnek részleges (grade II) vagy teljes szakadások (grade III). Szakadhat a szalag izoláltan, vagy az MCL-el, esetleg az MM-el (medial meniscus) együtt. A felsorolt három képlet egyidejű sérülését unhappy triadnek nevezzük.

Az ACL szakadások nagyobb számban jelennek meg nők körében. A csökkent core, valamint térd flexor izomerő szintén veszélyfaktornak számít. A tibia anterior csúszását a gyengült hamstring izomzat nem tudja ellensúlyozni, így túl nagy teher hárul az elülső keresztszalagra. A sérülés mechanizmusára a valgus irányú kirotációs erőhatás a jellemző, mely a térdet non-kontakt módon éri. Előfordulhat még, hogy a térdízület terhelt flexiója közbeni berotációja vagy hiperextenziója okozza a traumát.

A tibia törések száma egykor az összes síbaleset 20%-át is elérte. Manapság ugyan már csökkenő tendenciát mutatnak, viszont még mindig az egyik leggyakoribb alsó végtagot érintő traumát jelentik a téli sportok kedvelői közt.  A tibia törhet a distalis vagy a proximalis végeken, illetve a középső harmadban is. Ez utóbbi prevalenciája a legmagasabb. A veszélyeztetett csoportba elsődlegesen a gyerekek tartoznak, akiknél 9-szer gyakrabban fordul elő ez a sérüléstípus, mint a felnőttek körében. A sérülés mechanizmusára az úgynevezett „phantom foot mechanism” a legjellemzőbb, amikor az egyensúly elvesztését követően hátra, és nem előre esünk, és a testsúly jelentős része az elől lévő alsó végtagra helyeződik. Gyakoribb eset volt még régen, hogy a síkötés nem oldott le az esés közben, így a tibiát torziós és nyíró erők érték. Ám a technika fejlődésével manapság ez már ritkábban fordul elő.

Prevenció

Mindezek alapján látható, hogy a síelés nem egy kockázatmentes sport. Mit tehetünk hát annak érdekében, hogy megelőzzük a sérüléseket?

A felszerelés minőségének évről-évre történő fejlődésével csökkent a balesetek száma is. A mai modern bakancsok már kemény műanyagból készülnek, mely preventív jelleget mutat a bokaízület, illetve a láb sérülései ellen.

Fontos szerepe van az első lesiklást megelőző edukációnak, mely amellett, hogy megtanítja a helyes technikát, kitér az egyes sérülés megelőzést elősegítő módszerekre, mint például a kötés ellenőrzése. Fontos még a mozgásban résztvevő, illetve a stabilizáló izomzat előzetes erősítése, a sportágspecifikus edzés, valamint a megfelelő bemelegítés. Utóbbit a legfontosabb preventív faktornak tartják. Lényeges a sportoló általános fizikai állapota, valamint technikai felkészültsége is.

Létezik ugyan számos veszélyforrás, melyet nem tudunk befolyásolni (pl. az időjárás, a pálya állapota), tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a síelésünk ne járjon kellemetlen következményekkel, és maradjon az, ami: az egyik legélvezetesebb és számos kondicionális képességet fejlesztő téli sport.

A cikket iskolánk oktatója, Balázs Domonkos fizioterapeuta, személyi edző írta.

Felhasznált irodalom:

  1. Bashir, S., ul Haq Bhat, Z., Dachen, J., Vinod Kumar, G. (2019): Alpine skiing injuries: Causes and prevention. International Journal of Yogic, Human Movement and Sports Sciences, 4(1): 919-923

  2. Davey, A., BS, Endres, N. K., MD, Johnson, R. J., MD, Shealy, J. E., PhD (2019): Alpine Skiing Injuries. Sports Health, 11(1): 18-26

  3. Fu, Xue-Lei, Du, Lin, Song, Yi-Ping, Chen, Hong-Lin, Shen, Wang-Qin (2022): Incidence of injuries in professional snow sports: A systematic review and meta-analysis. Journal of Sport and Health Science, 2022(11): 6-13

  4. Posch, M., Schranz, A., Lener, M., Tecklenburg, K., Burtscher, M., Ruedl, G. (2021): In recreational alpine skiing, the ACL is predominantly injured in all knee injuries needing hospitalisation. Knee Surgery, Sports Traumatology, Arthroscopy, (2021) 29: 1790-1796

  5. Ruedl, G, Posch, M, Niedermeier, M., Greier, K., Faulhaber, M., Schranz, A., Burtscher, M. (2019): Are Risk-Taking and Ski Helmet Use Associated with an ACL Injury in Recreational Alpine Skiing? International Journal of Environmental Research and Public Health, 2019(16), 3107: 1-9

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop