TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

FIBO - EHFF Forum

FIBO - EHFF Forum

"Immáron a 3. alkalommal Kölnbe utaztam, hogy részt vegyek az EHFF-en (Európai Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség Fóruma). Fogadjátok szeretettel a beszámolómat, ahol a látottakat és hallottakat a saját véleményemmel kiegészítve osztom meg veletek."

A résztvevők és az előadók között a legnagyobb európai fitnesz termek és láncok, valamint sportszövetségek vezetői, és az iparág különböző területeinek képviselői voltak jelen. Az előadók között rendszeresen vannak iparágon kívüli szakértők is. Idén David Greenfield volt az egyikőjük, aki a Philips digitális marketing igazgatója. Nem véletlenül őt hívták meg, hiszen ahogy szinte minden iparág, úgy a fitneszipar is digitalizálódik évről évre, egyre gyorsabban. Ráadásul a legtöbb iparág nem képes lépést tartani a digitális forradalommal, ezért fontos a marketing tervbe való megfelelő integrációja, mind az eszközök, mind pedig a módszerek terén. Maga a konferencia címe is ,,Marketing és Sales a Fitnesz iparban” volt. 5 évvel ezelőtt a szakdolgozatom témája a marketing volt, a fitnesziparra vonatkoztatva. Az akkori legmodernebbnek számító eszközök és lehetőségek ma már elavultnak számítanak, és olyan új módszerek vették át a helyüket, amelyek akkoriban még futurisztikusnak tűntek. Mondanom sem kell, többségük a digitális technológiákhoz kapcsolódik. Az alapelv változatlan, minél több adatgyűjtés. Ezt Philip Kotler is leírta, lassan 50 évvel ezelőtt. Ami változott: a milyen, és hogyan kérdések. Mert mi értelme van klasszikus demográfiai adatokat gyűjteni egy olyan társadalomban - mint amilyen a magyar is -, ahol Marika néni 70 évesen, (szegény) már örül, ha járókerettel elmegy a boltig, míg Julcsi néni, aki történetesen szintén 70 éves, éppen most tér haza a síelésből, és a félmaratonra készül!? A hogyan kérdésről pedig röviden annyit írnék csak, hogy a különböző telefonos alkalmazások használata által akkor is információt adunk magunkról és szokásainkról, amikor nem is gondolnánk. Ezért is van helyük a fitnesz iparban, más iparágakról jött szakemberek tudására és tapasztalatára, és ezért is változik ilyen gyorsan a mi iparágunk. Hiszen jönnek, nem csak szakemberek, hanem különböző csoportok, játékszoftver fejlesztőktől kezdve, kockázati tőke befektetőkig.

Ha már marketing konferencia, nem mehetünk el szó nélkül a kereslet és kínálat mellett. A fitnesz-szakadék egyre szélesebbé válik, vagyis a fittek egyre fittebbé válnak, a kövérek pedig még kövérebbé. Én most a fittekre koncentrálnék a következő gondolatmenetemnél. Ezek a fitnesz fogyasztók egyre igényesebbé válnak a fogyasztásaik terén, vagyis nem elégszenek meg heti 2-3 edzéssel, hanem a mindennapjaik részévé teszik a mozgást, ezenfelül a különböző határterületek iránt is érdeklődővé válnak. Többek között az egészséges táplálkozásra, mentális egészsége, megfelelő regenerációra, stb… Ezt a holisztikus szemléletet a kínálatnak is tükröznie kell. A magyar viszonyokat tekintve úgy látom, hogy jó az irány.

Nem annyira mondható jónak viszont a magyar társadalom egészét tekintve a szabadidő sportfogyasztása, ugyanis - pontos mérések hiányában – körülbelül ez 5-6 %-ot tesz ki. Herman Rutgers, a EuropeActive igazgatósági tagja bemutatta, hogy az európai átlag 7,8%. A legmagasabb pedig 21,6%, Svédországban. Személy szerint nagyon szimpatikus volt Mr. Rutgers kommentje, hogy még Svédországban sem beszélhetünk telített piacról, hiszen az emberek majd’ 80%-a nem jár fitnesztermekbe. Akkor itthon még több a lehetőség…

Az európai fő trendek dobogósai a fapados fitnesztermek - melyek neve nem a minőségükre, hanem a rendszerükre utal-, a funkcionális, illetve a csoportos edzések. Meglepő, hogy a tavalyi év egyik sláger trendje, a hordozható mérőeszközök, mint amilyen egy fitnesz óra, hátrébb csúszott.

 

Még egy gondolat erejéig visszatérnék a szakdolgozatomra, melynek forrásai között található Stephen Tharrett egyik könyve. Mivel a fórumon előadó volt, lehetőségem volt személyesen is találkozni vele, és váltani néhány szót. Nagyon örült, hogy a könyve eljutott Európába, nekem pedig megtisztelő volt a találkozás.

A következő napon, a nemzetközi szövetségeket, ezáltal az egész iparágat érintő kérdésekről hallhattam előadásokat. Egyik gondolatébresztő előadás a portugál fitnesz ipart érintő adózási rendszer volt. 6-25 %-ig váltakozott majdnem évről évre az áfája a sport szolgáltatásoknak. Ami miatt elérték végül is a 6%-ot, az egy erős iparági összefogás eredménye volt. Zopcsák László, a Magyar Fitnesz és Egészségfejlesztési Szövetség elnöke is előadott ezen a fórumon, és ő is megemlítette előadásában, hogy Magyarországon is sokat javítana a helyzeten, ha az iparágat érintő globális kérdésekben erősebb összefogás lenne az otthoni szereplők között. Ennek az MFESZ egy kiváló fóruma lehetne.

Egy másik elgondolkodtató előadást fitnesz- és sport szolgáltatásokat közvetít cégekről hallhattunk. Ők azok a cégek, akik megállapodnak sok-sok teremmel, uszodákkal, sportközpontokkal, hogy az ő kártyájukkal mindegyiket lehessen használni. Ez egy megosztó kérdés, sok érvvel és ellenérvvel. Jelenleg még érlelődik bennem a döntés, hogy mellettük, vagy ellenük tegyem le a voksom, ezért most nem foglalnék állást, de ha valaki szeretne róla beszélni, keressen bátran!  ,,Azonban ami tény, hogy ezek a befektetői csoportok, akik az úgynevezett aggregátor cégek mögött állnak, a több százmillió eurós befektetett tőkéjüket szeretnék megtérülve látni, és ezért mindent meg fognak tenni.”– összegezte előadását Humphrey Cobbold, a PureGym vezérigazgatója.

Az utolsó fórum a fitnesz ipar iskoláinak fóruma volt (Training Provider Forum). Ezen, ahogy a nemzeti szövetségek fórumán is, Laci jóvoltából vehettem részt, hiszen övé Magyarország - szerintem - legnívósabb fitnesz iskolája, az IWI, aminek 9 éve én is hallgatója voltam. Ezúton is köszönöm neked a támogatásod, amit az elmúlt években kaptam és kapok tőled. Nem mellesleg Laci az IWI-n keresztül lehetővé teszi a magyar fitnesz szakemberek számára, hogy a FIBO expora kijuthassanak.

Visszatérve a fórumra, az egyik előadás, ami különösen megragadta a figyelmem, az EREPS, az európai fitnesz szakemberek regiszteréről szólt, aminek az itthoni szervezete a HuReps. Ennek a szervezetnek a feladata a fitnesz és egészségfejlesztési iparban dolgozó szakemberek felügyelete, és egyben támogatása. Ez egy érdekérvényesítő, és szakmai színvonalat emelő szervezet, valamint ,,útlevél” is, hiszen az egységes sztenderdek által a tagállamok között elfogadott végzettséget jelentenek az akkreditált intézmények végzettségei.

A másik előadás ebben a témában a német oktatás egyik formájáról szólt, a duális képzésről, melynek keretei között a fitneszterem kifizeti az iskolának a hallgató tandíját, és a képzés alatt (vagy akár utána is) gyakorlatot, majd munkát biztosít a hallgató részére. Ez segítség a hallgatónak anyagilag, az iskolának gyakorlatot biztosítani, a cégeknek pedig munkaerőt. Kíváncsian várom, lesz-e hasonló kezdeményezés Magyarországon, illetve ha igen, milyen feltételekkel, és milyen képzési szinteken.

A fórumok után ellátogattam a FIBO EXPO-ra, Európa legnagyobb fitnesz rendezvényére. Számtalan kiállító, edzésformát és eszközt-gépeket bemutató standok voltak hatalmas területen. Külön aréna a táplálék kiegészítő, és aqua fitnesznek. Az egyes eszközforgalmazók egy-egy kisebb komplett termet hoztak ki bemutatásra. Ami jellemző ezen a területen is, a gépek és programok digitalizációja. Különböző formában, például VR játékokkal élvezetesebbé teszik az edzéseket. Néhány fotót és videót feltöltök a látottakról, és akik jönnek majd edzeni, úgyis megtapasztalják az újdonságokat.

 

Végül, de nem utolsó sorban, szeretnék köszönetet mondani Váradi Andrásnak is, aki idáig az összes külföldi szakmai utamat anyagilag támogatta.

 

Írta: Borsos Marcell - szakmai vezető, Daily Fitness

 

 

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop