TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

Energiával gyógyítás – vegyük komolyan!

Energiával gyógyítás – vegyük komolyan!

Most egy intenzív vezeték nélküli, hálózatba kötött világban élünk, és elmerülünk a láthatatlan jel-tengerben, amelyben testünk csak egy újabb vezető. Így az elkövetkező öt évben várhatóan az elektromágneses szennyezés lesz az új közegészségügyi kérdés.” 

A nyugati és a keleti gyógymódok, – mint az Ayurveda, a Tradicionális Kínai Medicina (TCM) és a sámánizmus – között markáns szemléletbeli különbség van, az emberi testet és a gyógyítást illetően. A legősibb tradicionális gyógyítási rendszerek szerint az éltető energia (legyen az „qi” a TCM-ben vagy a dásák az Ayurvedaban) irányítja a test és az agy folyamatait. A test speciális energiapontjain áthaladó energiaáramlás befolyásolása azért gyógyító, mert ezzel egyensúlyba kerül a test elektromágneses mezeje. 

Kevesen tudják, hogy Szent-Györgyi Albert – akinek a neve mára összeforrt a C-vitaminnal – már az 1950’-es években utat nyitott a kvantum-orvostudománynak, mert már akkoriban hangsúlyozta a molekulán belüli elektronok eloszlásának fontosságát. Neki tulajdonítják a mondást, miszerint „az összes egykori ősi gyógymódban a gyógyítást a mozgó energia viszi véghez.” És tessék, a napjainkban is zajló paradigmaváltás eredményeként a modern orvostudomány is kezdi elismerni az emberi test összetett elektromágneses mezejének a létezését! 

Sőt, a tudósok azt is felfedezték, hogy az egész világ elektrodinamikai alapon működik: természetes és egyre több, ember alkotta frekvencia vesz minket körül a hiperhálózatba kötött világunkban, amelyek folyamatosan változtatják az emberi sejteket. „A bioelektromosság az élet szikrája” – fogalmazza meg Michael Levin, a harvardi elit Wyss Intézet kutatója. A Szöuli Nemzeti Egyetem tudósai pedig igazolták a test meridiánjainak létezését, amelyeket „primovaszkuláris rendszernek” neveznek, és a szív-érrendszer kritikus részének, valamint az akupunktúrás meridián-rendszer fizikai alapjának tekintik.

Izgalmas időpillanat ez, amikor a tudomány és az ősi hagyományokon nyugvó wellness találkozik egymással! Várhatóan az orvostudományi kutatások hatására egyre szélesebb körben fognak elterjedni a frekvenciás terápiák, hang-, fény- és elektromágneses beavatkozások a wellness világában, a tradicionális akupunktúra, csakra balanszírozás, reiki, qigong vagy hangfürdők mellett, illetve egyre inkább meg fognak jelenni az ősi gyógymódok és a legmodernebb technológiák ötvözetei.

Ahogyan a Sputnik Intézet kutatói fogalmaznak: „Most egy intenzív vezeték nélküli, hálózatba kötött világban élünk, és elmerülünk a láthatatlan jel-tengerben, amelyben testünk csak egy újabb vezető. Így az elkövetkező öt évben várhatóan az elektromágneses szennyezés lesz az új közegészségügyi kérdés.” A „veszélyes energiáktól” való félelemmel egyidejűleg fognak növekedni az olyan új technológiai és építészeti megoldások, amelyek megvédhetnek a káros sugárzástól, pl. üdülőhelyen az éjszakai világítással együtt lekapcsolható a wi-fi jel.

 Az összefoglalást készítette: Dajka-Szederkényi Kornélia a 2019. október 15-17. között Szingapúrban megrendezésre került Globális Wellness Csúcstalálkozón készült 97 oldalas éves beszámoló alapján (Global Wellness Summit).  Forrás:  https://www.globalwellnesssummit.com/2020-global-wellness-trends/energy-medicine-gets-serious/

 

Dajka-Szederkényi Kornélia, okleveles közgazdász, falusi turizmus menedzser, IWI Wellness és Spa Menedzser, PhD kutatását turizmus, egészségturizmus és vidéki turizmus témakörben végzi.

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop