Wellness- és spa-menedzser képzés

Wellness- és spa-menedzser

Felnőttképzési bejelentés szám: B/2020/000171

"A wellness egy olyan tudatos életvitel, amely a test fizikai, szellemi és a lelki egyensúlyát harmonizálja, vagyis egyszerűen "jól él"." 
(Richvalszki Zseraldina)
A jelenlegi labilis helyzetben nehéz jól dönteni, ha a szakmai fejlődésünk irányát szeretnénk meghatározni. Egy valamiben azonban biztosak lehetünk, minden ember célja, hogy jól, egészségesen éljen.

A nemzetközi piacon a versenyképes Spa- és wellness-szakemberek iránti kereslet folyamatosan növekszik. Ennek érdekében az általunk kínált tanfolyam is folytonos fejlődésen megy keresztül, így az elmúlt években már igazi elit képzéssé vált.

Vértezd fel magad olyan erős interperszonális készségekkel, vállalkozói szellemmel, szervezői, vezetői, HR-, és IT-ismeretekkel, melyekkel csak egy vérbeli menedzser rendelkezhet!

A sikeres wellnessmenedzser hatékonyan képes vállalkozást és csapatot vezetni, terméket, értékesítési csatornát, és legfőképp a megfelelő munkaerőt kiválasztani, és elsősorban az általa irányított személyzettel vevőorientált szolgáltatást kínálni. Ismeri az iparág sajátosságait, a trendeket. Képzésünk saját vállalkozást üzemeltetőknek is hatékony támogatást és segítséget nyújt a mindennapokban. Legfőképp abban, hogyan tegye sikeressé és versenyképessé saját vállalkozását.

A képzés két  modulja - Menedzsment modul valamint Wellness- és spa-modul
mostantól önállóan is elvégezhetők!

Tandíj és Kedvezmények

"Early bird" időszak
2022. szeptember 15-ig történő befizetés esetén!

Fizetési feltételek
Részletfizetés választása esetén jelentkezéskor 50.000 Ft-ot kérünk befizetni.
Ezt követően havonta 50.000 Ft-os részletekben lehet a tandíjat kiegyenlíteni, végül az utolsó hónapban a fennmaradó összeget.
A részletfizetések határideje: minden hónap 15-e.

IWIREPs kedvezmény
Van sport szakirányú képesítésed? Az itt feltüntetett árakból további 10.000 Ft kedvezményt tudsz érvényesíteni IWIREPs tagsággal. Regisztrálj most: www.iwireps.hu

„EARLY BIRD” IDŐSZAKBAN, EGY ÖSSZEGBEN

160.000 Ft egy modul esetén

319.000 Ft a két modul együtt

„EARLY BIRD” IDŐSZAKBAN, RÉSZLETEKBEN

170.000 Ft egy modul esetén

339.000 Ft a két modul együtt

KEDVEZMÉNY NÉLKÜL, EGY ÖSSZEGBEN

170.000 Ft egy modul esetén

339.000 Ft a két modul együtt

KEDVEZMÉNY NÉLKÜL, RÉSZLETEKBEN

180.000 Ft egy modul esetén

359.000 Ft a két modul együtt

Ismerd meg a képzést közelebbről!

Kedveld a Facebookon a Wellness- & Spa-menedzsment oldalát ahol, folyamatosan frissülő információkat olvashatsz a Wellness & Spa világáról.

A képzés szakmai vezetője Richvalszki Zseraldina, akinek személyes blogján még több érdekességről olvashatsz!

Neked ajánljuk képzésünket, ha:

  • olyan, más területről érkező közgazdász vagy, aki szeretné menedzser ismereteit elmélyíteni,
  • rendelkezel diplomával és szakosodni szeretnél,
  • pályamódosításon gondolkodsz,
  • saját vállalkozást üzemeltetsz és tágítani szeretnéd látóköröd menedzsment területen,
  • wellness és spa területen dolgozol.

A képzés megkezdésének követelményei:

  • betöltött 18. életév
  • érettségi bizonyítvány másolatának leadása
  • a tandíj, vagy részletfizetés választása esetén az első tandíjrészlet (50.000 Ft) befizetése

A képzés tartalmából:

Menedzsment modul:

  • Vállalkozási ismeretek
  • Vállalkozások pénzügyei
  • Finanszírozás
  • Jogi alapismeretek
  • Üzleti és stratégiai tervezés
  • Spa marketing és kommunikáció
  • Vezetéselmélet
  • Wellness operatív menedzsment
  • HR menedzsment
  • Spa projektmenedzsment
  • IT-ismeretek, szoftverek a wellnessiparban
  • Egészségturizmus-menedzsment
  • Munkahelyi egészségfejlesztés
  • Fitnesztermek kialakítása
  • Webdizájn

 Wellness- és spa-modul:

  • Adminisztráció és a Spa menedzser képzés bemutatása
  • Wellness alapismeretek
  • Spa helyiségek és alapanyagok
  • Szaunapark üzemeltetés
  • Aromaterápia
  • Spa Menedzsment módszertan
  • Fürdő üzemeltetés
  • Kozmetika és kozmetológia
  • Prevenció
  • Holisztikus gyógyászat
  • Reformtáplálkozás
  • Kozmetológia
  • Balneoterápia
  • Masszázsok és testkezelések
  • Fitnesz menedzsment

Ismerd meg a képzés szakmai vezetőjét és oktatóit!

Richvalszki  Zseraldina

Richvalszki Zseraldina

Szakmai vezető, oktató
Wellness- és spa-menedzser
Dr. Kuklis Eszter

Dr. Kuklis Eszter

oktató
Személyi edző, Wellness- és spa-menedzser, Erőnléti tréner, Korrektív tréner, Medical fitnesz szakértő (MES), Active Ageing Instruktor (Szeniortréner)
Dr. Hefelle-Kiss Ferenc

Dr. Hefelle-Kiss Ferenc

oktató
Wellness- és spa-menedzser
Selmeczi-Veres Ildikó

Selmeczi-Veres Ildikó

oktató
Wellness- és spa-menedzser

Ezeket a cikkeket neked ajánljuk!

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps