Nyertesek

Október közepén pályázatot írtunk ki ingyenes képzési lehetőségre pedagógusok és szakképzett egészségügyi szakdolgozók számára.
 
A pályázatra nagy volt az érdeklődés, egy alkalommal meg is hosszabbítottuk a beadási határidőt, hogy a beérkezett tisztázó kérdésekre adott válaszok alapján mindenki határidőben be tudja küldeni a pályázatát.
 
Végül nagy örömünkre összesen 77 darab, a kiírásnak megfelelően jeligés pályázat érkezett be, amelyből 33-at pedagógus, 42-t pedig egészségügyi szakdolgozó nyújtott be. Ezen felül két érvénytelen pályázatot kaptunk.
 
A sorsolásra ma, azaz 2022. december 20-án került sor az IWI Nemzetközi Fitnesziskola váci irodájában. A nyertes pályázatokat Zopcsák László alapító-tulajdonos ügyvezető és Horváthné Rábai Zita felnőttképzési szakmai vezető, ügyvezető sorsolta ki. Végül összesen 11-11 nyertes került kisorsolásra mindkét kategóriában, valamint 5-5 tartaléklistás (utóbbiak a nyereményhez abban az esetben jutnak hozzá, ha a kategóriájukban valaki visszalép vagy érvénytelenség miatt kizárásra kerül).
 
Egészségügyi szakdolgozói kategória nyertesei:
„Védőnő”
„Vercsa 2”
„Egy álom valóra válhat”
„Zsemlemorzsa”
„MTFU”
„Mozogj az egészségedért!”
„Madártej”
„Pufi”
„Hegyalja Sport”
„Napsugár”
„Cseresznye”
 
Egészségügyi szakdolgozói kategória tartaléklista:
„Praxis”
„Egészséges életmód”
„Amit ma mozoghatsz, ne halaszd holnapra!”
„Kipattintalak Csillagom”
„Fejlődj!”
 

Pedagógus kategória nyertesei:
„Mozgásra fel”
„Ped112”
„Lótusz”
„SPEG-elj Sportolj az egészségedért”
#Tutihogyénnyerek
„Prevenció”
„Könyvike”
„Kubizmus”
„Nabukodonozor”
„Namaste”
„Óvónőből edző”
 
Pedagógus kategória tartaléklista:
„Power Plate”
„Tulipán 90”
„A befektetett munka mindig megtérül”
„Lilacica”
„Tanulás”
 
Gratulálunk a nyerteseknek, akiknek nyereménye 1-1 ingyenes részvételi lehetőség az IWI általuk választott képzésére! A nyertesekkel személyesen is felvesszük a kapcsolatot az általuk megadott elérhetőségen, január első hetében.

Pályázati kiírás

Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola (2600 Vác Zrínyi M. utca 39/b, adószám: 22668332-2-13) engedélyezett felnőttképzési intézmény (Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000111, Bejelentés száma: B/2020/000171), pályázatot ír ki tanfolyamon való ingyenes részvételi lehetőségre 20 fő számára az alábbiak szerint:

1. Kik pályázhatnak?

  1. Pedagógusok, akik állami vagy egyházi fenntartású általános vagy középiskolában tanítanak, vagy tanítottak legalább 3 tanéven át. Amennyiben a pályázat benyújtásakor a korábbi pedagógus jogviszonyuk már megszűnt, a megszűnés dátuma nem lehet régebbi, mint 2021. október 1.
  2. Szakképzett egészségügyi dolgozók, akik állami egészségügyi intézményben dolgoznak, vagy dolgoztak legalább 3 éven át. Amennyiben a pályázat benyújtásakor a korábbi egészségügyi dolgozói jogviszonyuk megszűnt, a megszűnés dátuma nem lehet régebbi, mint 2021. október 1.

2. Mire pályázhatnak?

Ingyenes részvételi lehetőségre az IWI Nemzetközi Fitnesziskola alábbi tanfolyamain:

A képzések sikeres elvégzéséről a Felnőttképzési Adatkezelési Rendszerből generált, államilag nyilvántartott tanúsítványt bocsátunk ki.

A szakmai képzések (Fitness instruktor, Csoportos fitness instruktor, Sportoktató – Testépítés-Fitness és Személyi edző) sikeres elvégzését követően lehetőség van szakmai képesítő vizsgát tenni, és a képesítő bizonyítvány birtokában sport jellegű tevékenységet folytatni, munkát vállalni vagy vállalkozást indítani. A sport területén képesítéshez kötött tevékenységek végzésének feltételeiről bővebben a 157/2004. (V. 18.) Korm. rendeletből lehet tájékozódni.

A tanfolyamok részletes tematikája, ütemezése az IWI Nemzetközi Fitnesziskola honlapján érhető el: https://iwi.hu

3. Hogyan pályázhatnak?

Pályázni a Pályázati kiírás mellékletét képező Pályázati Űrlap (1. sz. melléklet) kitöltésével és benyújtásával, valamint a kötelező mellékletek benyújtásával lehet.

Kötelező mellékletek:

  • Pedagógusi vagy egészségügyi szolgálati jogviszonyt, munkaviszonyt, vagy közalkalmazotti jogviszonyt hitelesen igazoló dokumentum(ok), pl. munkaszerződés
  • Amennyiben a munkaviszony a pályázat benyújtásakor megszűnt, a megszűnés okát és időpontját hitelesen igazoló dokumentum (pl. felmondás)

A dokumentumokban a pályázó nevét és más, azonosítást lehetővé tévő adatait, valamint az érzékeny adatokat kérjük kitakarni, továbbá a dokumentumokat az 5. pontban részletezetteknek megfelelően zárt borítékban elhelyezni a pályázati anyagban!

4. Nyeremények

A pályázat kiírója összesen 20 darab ingyenes tanfolyami részvételi lehetőséget biztosít a pályázóknak, amelyből 10 tanfolyami helyet pedagógusok, és ugyancsak 10 tanfolyami helyet egészségügyi dolgozók számára ítél oda. Amennyiben valamelyik kategóriában nem érkezne be megfelelő számú értékelhető pályázat, akkor a fennmaradó helyeket a másik kategória pályázói között ítélik meg.

A nyeremények az IWI Nemzetközi Fitnesziskola 2023. évben induló, a 2. pontban felsorolt tanfolyamaira tetszés szerint használhatók fel. (Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Személyi edző képzés megkezdéséhez alapképesítés – pl. testnevelő, edzői végzettség – szükséges.)

Valamennyi pályázó a felsoroltak közül egy tanfolyamra jelentkezhet ingyenesen.

5. A pályázatok benyújtásának módja és határideje

A pályázatokat magyar nyelven, a jelen pályázati felhívásban foglalt alaki és tartalmi követelményeknek megfelelően, írásban, 1 (egy) példányban, postai úton kérjük megküldeni az alábbi címre:

IWI Nemzetközi Fitnesziskola

2600 Vác Zrínyi M. u. 39/b

Határidő: 2022. december 15., éjfél

A postai úton megküldött pályázatnak a határidő lejárta előtt meg kell érkeznie. Amennyiben a pályázat benyújtásának határideje lejártát követően érkezik a pályázat a jelen pontban megjelölt címre, az elkésett pályázatnak minősül és a pályázatok értékelésénél nem vehető figyelembe.

A pályázat benyújtásával vagy egyéb a pályázati eljárással kapcsolatos küldemények postai feladásából származó valamennyi kockázatot (pl. késedelmes kézbesítés, a küldemény megsérülése, elvesztése stb.) a pályázó viseli.

A pályázat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos minden költség a pályázókat terheli.

A pályázat jeligés! Kérjük, hogy a pályázó nevét és azonosításra alkalmas adatait (lakcím, telefonszám) sem a pályázati anyagban, sem annak mellékleteiben, sem a postai küldeményen ne tüntessék fel! A küldeményben kérünk elhelyezni egy zárt borítékot, amely tartalmazza a pályázó

  • nevét,
  • levelezési címét,
  • e-mail címét,
  • telefonszámát,
  • valamint a pályázati űrlap kötelező mellékleteit.

A fenti feltételeknek nem megfelelő pályázatok nem vesznek részt az elbírálásban.

6. A nyertesek kiválasztásának folyamata, valamint szempontjai

A pályázati kiírás 1. számú mellékletét (Pályázati űrlap) hiánytalanul, az ott megfogalmazott feltételeknek megfelelően kitöltő közül a zsűri sorsolással választja ki a nyerteseket. A zsűri tagjai: dr. Zopcsák László alapító-tulajdonos, Horváthné Rábai Zita ügyvezető, Karády András szakmai vezető.

A zsűri kizárólag a nyertesek személyes adatait ismeri meg a pályázati küldeményben elhelyezett zárt boríték felnyitása során. A kisorsolt nyertesek által benyújtott kötelező mellékleteket a zsűri a boríték felnyitásával ellenőrzi, amennyiben azokat a pályázati kiírás feltételeinek megfelelőnek találja a nyertest kiértesíti. Amennyiben a mellékelt dokumentumok valamelyike nem felel meg a pályázati kiírás feltételeinek, a zsűri a kisorsolt pályázó pályázati dokumentumait megsemmisíti és új nyertest választ.

Azon pályázók benyújtott pályázati dokumentációját, akik nem kerültek nyertesként kiválasztásra, a zárt boríték felnyitása nélkül 2023. december 15-ig őrzi meg a kiíró, ezt követően megsemmisíti azokat.

Jelen pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a határidő lejártát megelőző tizedik napig valamennyi pályázó haladéktalan írásbeli értesítése mellett a jelen pályázati felhívást módosítsa vagy a pályázati felhívást az ajánlattételi határidő letelte előtt visszavonja, a pályázati határidő lejártáig a határidőt maximum 10 (tíz) nappal meghosszabbítsa.

Jelen pályázat felhívás a pályázat kiírója részéről nem minősül kötelezettségvállalásnak, ezért a pályázattal kapcsolatban kártérítési, kártalanítási igénnyel a pályázó a kiíróval szemben nem élhet.

7. Eredményhirdetés

A pályázat kiírója saját honlapján (https://iwi.hu/palyazati-kiiras) valamint közösségi oldalain 2022. december 20-án teszi közzé a 20 nyertes jeligéket. A nyerteseket az általuk megadott e-mail címen személyesen is kiértesítjük a további teendők, tudnivalók megadásával.

8. A nyeremények felhasználása

A nyertes köteles 2023. január 15-ig visszajelezni, hogy élni kíván a részvételi lehetőséggel, és hogy melyik tanfolyamot választja. Amennyiben a nyertes nem jelez vissza, vagy a visszajelzése szerint nem kíván élni a részvételi lehetőséggel, a zsűri új nyertest választ. A nyerteseknek 2023. december 31-ig meg kell kezdeniük valamely tanfolyamon a részvételüket, ezt követően a nyeremény nem használható fel.

9. Információ

További információ az ugyvezeto@iwi.hu e-mail címen kérhető. Kérjük, hogy kérdéseiket ezen az e-mail címen tegyék fel, telefonon vagy a közösségi csatornákon nem áll módunkban megválaszolni azokat.

10. Adatkezelés

A pályázat kiírója az azonosításra alkalmas személyes adatokat kizárólag a pályázat lebonyolítása és a nyeremények átadása érdekében kéri be, azokat kizárólag a nyertes pályázók esetén fedi fel, semmilyen más célra nem használja fel és harmadik személynek nem adja át. A nem nyertes pályázók személyes adatait nem fedi fel (a zárt borítékot nem bontja fel), és a nem nyertes pályázati anyagokat a személyes adatokat tartalmazó borítékkal együtt legkésőbb 2023. december 15-én megsemmisíti.

További kötelező mellékletek:

  • Legalább 3 év pedagógus vagy egészségügyi dolgozó jogviszonyt igazoló dokumentum(ok), pl. munkaszerződés(ek)
  • Amennyiben a pályázat benyújtásakor a pályázó már nem pedagógus vagy egészségügyi jogviszonyban van, a jogviszony megszűnésének okát és időpontját igazoló dokumentum(ok), pl. felmondás. (A megszűnés dátuma nem lehet korábbi 2021. október 1-nél.)

A pályázat kiírója munkaszerződésen és/vagy felmondáson kívül egyéb dokumentumot is elfogad, amelyek hitelt érdemlően igazolják, hogy a pályázó megfelel a Pályázati Kiírás 1. pontjában megfogalmazottaknak.

Figyelem! A mellékletekben a pályázó személyes azonosító adatain – családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye, születési ideje, anyja születési családi és utóneve – kívül minden érzékeny adatot (pl. fizetés összege) kérünk kitakarni. Az ily módon kitakart dokumentumokat kérjük a pályázati küldeményben a pályázó adatait tartalmazó lezárt borítékban elhelyezni! Azonosításra alkalmas adatok kizárólag a lezárt borítékban lehetnek!

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI Nemzetközi Fitnesziskola több, mint 2 évtizedes innovatív tevékenységének köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések területén. Cégcsoportunkat az IWI Európa Kft és az IWI Project Kft alkotja, melyek az iwi.hu, iwireps.hu, valamint a webshop.iwi.hu weboldalakat üzemeltetik és tulajdonosai az „International Wellness Institute" márkanévnek is. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps
webshop