TARTSD NAPRAKÉSZEN TUDÁSODAT!

Fitness Trend Magazin

A félreértett funkcionális edzés

A félreértett funkcionális edzés

A funkcionális tréning épp annyira túlhasznált kifejezés lett, mint a motiváció vagy a tudatosság. Így aztán mindenre használjuk ezeket a szavakat, anélkül, hogy egészen pontosan értenénk a jelentést, illetve a kontextust, amibe például a funkcionális jelző valóban helytálló lehet.

Eladható féligazságok

Amikor az egyszeri érdeklődő utánanéz a funkcionális tréning jelentésének, a legtöbb esetben a következő magyarázatokkal találkozik:

A funkcionális edzés olyan típusú edzés, ahol a gyakorlatok kivitelezése során több, mint egy ízület vesz részt a munkában (lehetőleg minél több, hogy komplex mozgásról beszélhessünk). Továbbá a többsíkú és/vagy teljes mozgáspályát bejáró mozdulatok is rendre funkcionálisnak vannak címkézve.

Olyan magyarázatokról is hallhatunk, melyek azt hangsúlyozzák, hogy a funkcionális tréning leképezi a mindennapi mozgáshoz szükséges sémákat, azaz sokkal magabiztosabban és preventívebb módon végezheti majd a bevásárlást, cipelést, emelést az, aki a funkcionális tréninget választja.

Az egyik legjobban a köztudatba vésődött ragadvány mégis az instabil felületen végzett gyakorlatok kivitelezése. Ez már önmagában ijesztő lehet azoknak az embereknek, akik szeretnének tenni valamit a testük karbantartásáért, de nem állnak készen az akrobatikus mutatványokra. (hiszen ez a leírás körülbelül így jön át egy egyszerű google-ban kereső embernek)

Ahogyan minden iparágban, a fitneszszektorban is felrobbannak trendek, amikre lehetőleg minden szereplő felül a profittermelés érdekében. Így történt ez például a core tréning estében, és ahogyan látjuk a funkcionális tréninget sem kerülte el az, hogy egy apró, de fontos szakzsargonból óriásplakátokon szereplő hívószó váljon.

Funkcionális az, ami…

Ha az előzőekben felsorolt kritériumok ellentétét írnánk le (azaz például, hogy az a mozdulat, melyben csupán egy vagy két ízület vesz részt, az ízület elmozdulása csak egy síkban történik meg és nem instabil felületen zajlik ennek a gyakorlatnak a kivitelezése), a végeredmény nem számítana funkcionális gyakorlatnak.

Márpedig bármely mozdulat lehet funkcionális, ha az a periodizáció során alkalmazott edzésmódszerek optimális összehangolásának, a progresszió egy jól megtervezett pontján jelenik meg a személyre szabott tervben.

E mentén az értelmezés mentén főként a kontextus lesz tehát a mérvadó és nem egy-egy kiragadott gyakorlat. Így lehetséges, hogy szerepét tekintve akár egy klasszikusan izoláltnak minősített gyakorlat is funkcionálissá válhat.

Olyan, mint a matek, többféle megoldás is lehetséges

Már kezdjük érteni, hogy a funkcionális megnevezést, ha akarjuk és a tervezés is úgy kívánja meg, gyakorlatilag bármely szó/gyakorlat elé beilleszthetjük. Minden esetben ugyanis, a kliens adottságainak megfelelő paraméterek mentén választjuk ki majd a legbiztonságosabb és leghatékonyabb gyakorlatot. Soha nem a gyakorlat maga lesz tehát a kérdés- hiszen számos variáció szóba jöhet-, hanem az alany fizikai állapota, korábbi sérülései, sajátos anatómiai adottsága és terhelhetőségének szintje határozza meg, hogy mit húzunk elő a kalapból. Csak azért, mert egy gyakorlat látványos, komplex vagy trendi nem kell, hogy felhasználjuk, ha egyébként egy annál jóval „unalmasabb” (és főként biztonságosabb) variációval érhetjük el a progresszió következő szintjét.

Megbízható funkcionális edzés

Amikor valaki megkezdi a fitneszképzésének lépcsőit azt tapasztalja, hogy léteznek alapképzések és továbbképzések. A továbbképzések lényege az, hogy ráépülnek az alapképzésre, azaz önmagukban nem állnak meg. Minden továbbképzésen van arra idő és lehetőség, hogy elmélyüljön a résztvevő egy-egy aspektusban. A funkcionális tréning képzés sem lóg csak úgy a levegőben, előzetes szakmai alaptudásra építhető. Ebből az következik, hogy az a hobbisportoló, aki funkcionális edzésen vesz részt – általában egy per egy vagy pár fős mini csoportos felállásban-, már egy jól képzett szakember kezei közé kerül.

Funkcionális tréner képzésünkről ITT tudhatsz meg többet.

Funkcionális Edzőterem

Egyre gyakoribb, hogy a kisebb eszközökkel felszerelt termek, magukat funkcionálisnak nevezik és ebben a kategóriában is futnak online, azaz könnyen rájuk találni, ha a funkcionális edzés keresőszót használja az ember. Őket valóban az különbözteti meg a klasszikus, gépparkkal rendelkező gym-ektől, hogy más típusú programok találhatók náluk házon belül. Az edzés repertoárjuk különleges szakmai tudást feltételez, szakmai csapatuk jellemzően egy-egy területre specializálódott szakemberből áll. Kardió gépet a legkisebb eséllyel látni náluk, annál több különleges (funkcionális) eszközt és pl. erőemeléshez alkalmas berendezést (beleértve a padló burkolatot is) viszont igen.

Népszerűségük a közösségépítő erejüknek is köszönhető, valamint a tanuló központú filozófiának is, mely ennek a koncepciónak tipikus sajátossága.

Mélyebben érteni, hogy mi is valójában  a funkcionális tréning/gyakorlat/edzőterem és, hogy mi a haszna, segít tudatosabban keresgélni a számunkra megfelelő edzésformák között. Sőt! Biztosabban különböztethetjük meg a jól képzett szakembereket azoktól, akik csak a trendi „funkcionális” nevet felhasználva akarnak több bevételhez jutni.

A cikket írta Csurgó Krisztina személyi edző, iskolai magatartás és well-being vezető (fitnesz kommunikációs mentor).

 

 

 

 

 

 

IWI Nemzetközi Fitnesziskola - Fitnesz szakmai képzések Budapesten, vidéken és online. Személyi edző, Fitness instruktor, Csoportos Fitness instruktor, Sportoktató, erőnléti és rehabilitációs képzések, NASM tanfolyamok, továbbképzések, akkreditált workshopok. Egyszerű jelentkezés!
Az IWI 20 éves munkájának köszönhetően iskolánk vezető pozíciót tölt be a hazai fitnesz, wellness és sport képzések piacán. Az IWI jóval többet jelent számunkra, mint egy sikeres üzleti vállalkozás! Szlogenünk, a „Szenvedélyből karrier" saját életutunk kifejeződése, melyet igyekszünk átadni a képzéseinkben résztvevőknek is!

Solutions

FACEBOOK

iwireps